Lexikon

Mithras

Mithras több vallásban megjelenő, ősi, már az indek és irániak közös elődjei által tisztelt istenség. Neve "Mitra" alakban szerepel az ind Védákban, ahol a nappal istene. Bár a hindu vallásban mai napig ismert, személye időközben háttérbe szorult. Himnusz szól hozzá az iráni Avesztákban, amely "Mithra" néven nevezi. Később, a Kr. e. 5. század folyamán alakja egyre inkább előtérbe kerül, az óperzsa nagykirályok személyes istene lesz. Perzsiában eredetileg a szerződések felett tanúskodó isten, majd a Kr. e. 1. századra fokozatosan napistenné válik. A Nagy Sándor Kr. e. 4. századi hódításai nyomán felbomló Óperzsa Birodalom peremterületein, Kis-Ázsiában és a Kaukázusban kialakuló, hellenisztikus államokban a perzsa mintát követve az uralkodók személyes istene. A kis-ázsiai Kommagénében a Kr. e. 1. század közepén I. Mithradatés Kallinikos király és fia, I. Antiokhosz Epiphanész egy görög és perzsa istenalakokból összeolvasztott uralkodókultusz legfőbb istenévé teszi, itt a görögös "Mithrasz" néven. Kommagéné a Kr. u. 1. század közepén a Római Birodalom provinciájává lesz. Talán az innen származó, római polgárjoghoz jutó uralkodói réteg közvetítésével terjed el a Kr. u. 1. század végén alapított, "Mithras misztériumai" nevet viselő új misztériumvallás. A korábbi, nyilvános kultuszokhoz képest ez a vallás titkos, szertartásain csak férfiak vehetnek részt, akiket titoktartási eskü letételét követően a misztériumok vezető beavatnak. Ez a vallás a 2. századtól az egész Római Birodalom területén elterjed, követői között főként hivatalnok-rabszolgákat és katonákat találhatunk. A kultusz középpontjában Mithras isten csodás tettei állnak, főként az az esemény, amikor az ifjú, perzsa díszruhába öltözött, csúcsos süveget viselő Mithras elrabol és tőrével leszúr egy fehér bikát. Mivel a beavatottak megtartották a misztériumok titkait, a vallás tanításairól és a szertartásokról igen keveset tudhatunk. A perzsa előzményeit a kultusz alapítói a hellenisztikus asztrológia kereteiben formálták át. Így a bikaölés valószínűleg többek között a nap- és holdfogyatkozásokkal összefüggő asztrológiai és a lélek halál utáni életével kapcsolatos misztikus tanításokat közvetített. Valószínű, hogy a tanítások is főként a lélek születés előtti és túlvilági élete köré koncentrálódtak. Mithras hívei hierarchiát alkottak aszerint, hogy hanyadik beavatáson vettek részt. Összesen hét beavatási fokozat volt, ezeket nevei sorrendben: holló, férfi-menyasszony, katona, oroszlán, perzsa, napút-futó és atya. A szertartásokon minden bizonnyal Mithras legendájából idéztek meg részleteket, így azt az eseményt, amikor egy sziklából nyilával forrást fakasztott. Ezek mellett a legmagasabb fokozatú beavatottak részvételével felidézték Mithras és a Napisten közös lakomáját a bika lenyúzott bőrén, illetve dramatikus formában mutattak be az égitestek mozgását. A szertartásokat kizárólag a barlangszerűvé kiképezett szentélyekben, mithraeumokban tartották, szentélyen kívüli vallásgyakorlatra nem került sor. A vallás a 3. századra a császár környezetét is elérte, Commodus császár (180-192) maga is Mithras beavatottja volt. A 4. században a növekvő keresztény befolyást a hagyományos valláshoz ragaszkodó szenátusi arisztokrácia azzal is ellensúlyozta, hogy többek között Mithras misztériumait is felkarolták. A 4. század végén a többi nem-keresztény vallással együtt betiltották, így Európában Mithras tisztelete hamarosan megszűnt. Perzsa eredetű alakja viszont tovább élt a kaukázusi Örményországban és Iránban: előbbi a kereszténység felvételéig ismerte, majd a keresztény epikába is átszármazott alakja, Perzsiában pedig a perzsa vallásban mindvégig vezető szerepet játszott. Az iszlám hódítását követően napistenként a zoroasztriánus perzsák, a párszik tisztelik mindmáig.

Irodalom
Források:
László Levente (szerk.): Mithras és misztériumai. Budapest 2005.

Szakirodalom:
BManfred Clauss: Mithras. Kult und Mysterien. München 1990.

László Levente
2005