Lexikon

Anaximenés

(virágkora Kr.e. 546/45 körül)
Milétosi filozófus, Anaximandros tanítványa. Életéről semmi bizonyosat nem tudunk, írásairól csupán annyit, hogy -Anaximandrosszal szemben - "tömör és egyszerű ión stílusban írt" (D.L. II.3).
Mesteréhez hasonlóan a mindenséget egy principiumra visszavezető, monista természetfilozófia képviselője, vele szemben azonban a mindenséget alkotó elemek egyikét, a levegőt (aér) teszi meg archénak (DK 13 A 1, A 4, A 5 stb.). A levegő az anaximandrosi apeironhoz hasonlóan határtalan (DK 13 A 5, A 6, A 7), és az egész kozmoszt körülöleli (DK 13, B 2). A különféle természeti létezők (tűz, szél, felhő, víz, föld, kő) a sűrűsödés illetve ritkulás folyamata révén keletkeznek belőle (DK 13 A 5, A 7.3, A 8). Ezzel az elmélettel Anaximenés egyfelől a természeti változásokat úttörő módon egyetlen univerzális magyarázó elvre vezette vissza, másfelől lépést tett dolog és minőség megkülönböztetése felé, ami a filozófiai gondolkodás fejlődése szempontjából döntő jelentőségű. "Levegő" alatt valószínűleg a láthatatlan, légköri levegőt értette, és a minőségi változásokat mennyiségiekre vezette vissza. A kihűlést a sűrűsödéssel, a felmelegedést a ritkulással magyarázza, s ezt az elméletét megpróbálja tapasztalatilag is igazolni. (vö. DK 13 B 1). A levegőt öröknek, halhatatlannak és isteninek tartotta (DK 13 A 10), s úgy vélte, belőle keletkeznek az istenek.
A levegőt az emberi lélekkel is összefüggésbe hozta, amely szerinte hasonló funkciót tölt be a testben, mint a levegő a mindenségben (DK 13 B 2).
Kozmológiája jóval konzervatívabb Anaximandrosénál, noha hasonlóképp az elméleti konzisztenciára való törekvés és a tapasztalati megfigyelés iránti elkötelezettség jellemzi. Szerinte az öröktől fogva mozgásban lévő levegőből - sűrűsödés révén - először a Föld alakult ki (DK 13 A 6). Anaximandros újszerű elméletét elutasítva ahhoz a korábbi felfogáshoz tér vissza, hogy a Föld lapos, de hozzáteszi, hogy a levegőn nyugszik (DK 13 A 6, A 7, A 20). Az égitestekről azt tanítja, hogy a Földből kipárolgással keletkeztek (DK 13 A 6, A 7), laposak, akár a falevelek (DK 13 A 15), s feltehetőleg ennélfogva maradnak fenn a levegőben. Anaximandrosszal szemben úgy gondolja, az égitestek nem juthatnak a a Föld alá, hanem csak a lapos Föld körül mozognak, akár egy "nemezsipka" (DK 13 A 7, A 14). Javítást eszközölt azonban Anaximandros egyik elméletén, amennyiben azt állította, hogy a csillagok távolabb vannak a Földtől, mint a Nap (DK 13, A 7).
Meteorológiai elméleteiben alapvetően Anaximandrost követi. A hagyományos mítoszt bírálja, amikor a szivárvány jelenségét arra vezeti vissza, hogy a Nap sugarai az összesűrűsödött levegőre esnek (DK 13 A 18). A földrengést a kiszáradt föld megrepedezésével magyarázza.
A Kr.e. 5. században Apollóniai Diogenész újította fel elméletét, hozzátéve, hogy a levegő az emberben lévő isteni és gondolkodó elem.

G.S. Kirk, J.E. Raven, M. Schofield: A preszókratikus filozófusok. Atlantisz, Budapest 1998.
G. Wöhrle: Anaximenes aus Milet. Stuttgart, 1993.
H. Diels,W. Krantz, Fragmente der Vorsokratiker I-III. Berlin 19515 (DK; "A": testimóniumok, azaz közvetett források; B: töredékek..)

Mogyoródi Emese
2005