Lexikon

Epikuros

(Kr.e.341 Samos-271/70 Athén)

Görög filozófus. Kr.e. 307/6 körül alapította meg iskoláját Athénban. Ámbár termékeny író volt - Diogenes Laertius a legjobb negyvenegy munkájának címét említi a hozzávetőleg háromszáz papirusztekercs hosszúságú írásai közül -, mindössze három levéltöredéke, alapelveinek összefoglalása, a "Természetről" című fő művének töredékei, valamint a Vatikánban talált szólásainak gyűjteménye maradt ránk. Gondolatainak megismeréséhez legfontosabb ókori forrásunk Lucretius tankölteménye.
Epikuros szerint az igaz ismereteknek három ismérve van: az érzékelés, az előzetes fogalmak, valamint a gyönyör- és fájdalomérzetek. Az érzékelés mindig igaz, mivel az érzet mindig automatikusan rögzül az érzékszervekben. A hiba lehetőségét az érzéki benyomásról alkotott ítéletek rejtik magukban. Előzetes fogalmaink általanos fogalmak, amelyek az érzetekhez hasonlóan automatikusan, az ismétlődő érzékelések során jönnek létre. Általuk rendelkezünk a beszéd, az ítéletalkotás, valamint a filozófiai vizsgálódás képességeivel. A gyönyör- és fájdalomérzetek pedig annak ismérvei, hogy mire érdemes törekednünk és mit kell kerülnünk.
Egyszerű tapasztalati tényekre vonatkozó véleményeinket érzékeléseinkkel is megerősíthetjük vagy visszautasíthatjuk. Az érzékeinkkel felfoghatatlan természeti folyamatokra vonatkozó kijelentéseket pedig mindaddig elfogadhatjuk, amíg nincsenek ezeknek ellentmondó benyomásaink.
Epikuros Démokritoshoz hasonlóan azt tanította, hogy az univerzum két elsődleges alkotóelemből épül fel: a végtelen számú atomokból, amelyek állandóan mozgásban vannak, és a végtelen üres térből, amely képtelen ellenállást kifejteni, ezért befogadja az atomokat. Egy kozmosz (világ) úgy jön létre az univerzum valamely pontján, hogy a cél nélkül mozgó atomok közül az erre alkalmasak véletlenszerűen örvényt alkotnak. Mivel végtelen számú ilyen atom van, ezért Epikuros azt feltételezte, hogy a kozmoszok száma is végtelen. A kozmoszok természeti törvényeit és jelenségeit az atomok egymást követő és egymást előidéző mozgásai határozzák meg. Egy kozmosz, amikor elpusztul, atomi alkotórészeire esik szét, és ezek az atomok továbbáramlanak az univerzumban.
Az isteneknek nem tulajdonít szerepet sem a kozmosz kétrejöttében, sem fenntartásában, mivel ez nincs összhangban boldog és halhatatlan természetükkel. Nem avatkoznak mindennapi életünkbe, ezért megszabadulhatunk az isteni büntetések félelmétől.
A túlvilágról szóló babonák még kevesebb joggal kelthetnek félelmet bennünk, mert amikor a finom atomi részecskékből felépülő lélek elillan testünkből, a halál gondtalan nyugalmának állapotába kerülünk és elveszítjük érzékelőképességünket. Ezért "a halál semmi számunkra." (Ep.Men.124)
Epikuros el akarta kerülni természetfilozófiájának azt a következményét, hogy gondolatainkat és akarati aktusainkat szügségszerűen meghatározza az atomok mechanikus mozgása. Ezért, hogy az akarat szabadságát biztosítsa, azt tanította, hogy az atomok meghatározatlan időben és helyen elhajlanak addigi pályájuktól. De mivel az elhajlás esetleges, ebből az következik, hogy akarati aktusaink véletlenszerűek.
Életünk során természetünktől fogva keressük a gyönyöröket és kerüljük a fájdalmat, de nem minden gyönyör választandó és nem minden fájdalom kerülendő. Meg kell szabadulnunk a szükségtelen élvezetektől és el kell tűrnünk bizonyos fájdalmakat. Epikuros különbséget tett kinetikus (mozgáson alapuló), rövid időtartamú gyönyörök -pl.evés, ivás-, és statikus (nyugalmi), maradandó gyönyörök között. A legnagyobb öröm testünk és lelkünk minden fájdalomtól való mentessége. Ez a lélek zavartalan állapota (ataraxia), aminek elérésehez el kell fogadnunk az istenekről és a halálról szóló tanítást.
A barátság boldogságunkat maradandóbbá teszi, mert a barátok közötti bizalom olyan közösséget képes fenntartani, amely az ataraxiát testesíti meg. Ilyen közösséget alkottak a Kert filozófusai.

Irodalom:

Epikurosz, "Levél Hérodotoszhoz", "Levél Menoikeuszhoz", "Levél Püthoklészhez", "Alapelvek" in: Filozófiatörténeti szöveggyűjtemény, Simon E. (szerk.) Budapest 1966. I.K. 145-70.
Bailey, C., Epicurus: The Extant Remains, Oxford, 1926

Long, A.A., Hellenisztikus filozófia, Osiris, 1998.
Rist, J.M., Epicurus: An Introduction, Cambridge, 1972.
Long, A.A., Sedley, D.N., The Hellenistic Philosophers vol. 1-2, Cambridge, 1987.

Németh Attila
2005