Lexikon

Plutarchos

A filozófus Plutarchos

(kb. 45-125)

Chairóneiai származású görög író, filozófus, a középső platonizmus képviselője. Rekordmennyiségű szöveget hagyott ránk, noha írásainak kevesebb mint a fele maradt fenn. Ezeket hagyományosan két csoportba, a Párhuzamos életrajzokra és a Moraliára ("Erkölcstani írások") osztjuk. A platonikus filozófia egyes részterületeit tárgyaló értekezései nagyobbrészt elvesztek, a Moralia 78 ránkmaradt darabja elsősorban etikai, régiségtani és vallásfilozófiai témákat dolgoz fel. Kedvelt műfajai az értekezés, a vitairat, a vigasztalás és a platóni típusú filozófiai dialógus. Platónt követi a filozófiai mítoszok alkalmazásában is.
Az etika végcélját Platón nyomán így határozza meg: hasonlóvá válni az istenhez. Elfogadja a három lélekrészre vonatkozó platóni tanítást, s azt vallja, hogy az erkölcsi erény az értelem uralma az alacsonyabb rendű lélekrészek fölött: az utóbbiakban lakozó szenvedélyek jelentik az erény anyagát az értelem formáló tevékenysége számára. A végcél nem a szenvedélyek teljes kiiktatása, hanem irányításuk és kordában tartásuk.
Platón Timaiosának egyik kulcsfontosságú helyéhez (35a-b) írott kommentárjában a három középplatonikus principum (Isten, ideák, anyag) mellett felvesz egy negyediket, az értelem nélküli lelket is, amely szerinte ugyancsak megvolt még a kozmosz keletkezése előtt, s a Timaiosban leírt keletkezése pusztán az értelemben való részesedését jelentette. A lélek maga tehát alapvetően irracionális, és csak a világalkotó istenség, a Démiurgos tevékenysége folytán, az értelemben részesülve vált a kozmoszt irányító Világlélekké.
Osztja azt a platonikus nézetet, hogy az egyedi emberi lelkek szerkezete és funkciói a kozmikus lelket utánozzák, ezért bizonyos írásaiban a lélek alacsonyabb funkcióit határozottan elválasztja az értelemtől (nus). A tanítás szélsőséges megfogalmazásában az értelmet az ember őrző-daimónjával azonosítja, amely voltaképp mindvégig, a lélek testben való tartózkodása idején is kívül marad, s nem válik részévé a léleknek sem.
Ez a képzet szolgál alapjául a "kettős halálról" szóló tanításnak. Az első a lélek és értelem együttesének a testtől való elválását jelenti, amely "Démétér tevékenysége folytán" következik be. A lelkek ezután a Hold és Föld közötti szférában keringenek (ez az "Alvilág" valódi helye). Ha eléggé megtisztultak, eléri őket a második halál, mely során az értelem és a lélek különválik. A lélek feloldódik a Hold anyagában, az értelem pedig visszakerül a Naphoz, amelyből származik. A születés rendje ugyanezt a folyamatot képezi le, csak fordított sorrendben.

Irodalom:

Írásai magyarul (a Moraliából):

"A sztoikusok ellentmondásai" in: Sztoikus etikai antológia, Budapest, 1983; Szókratész daimónja, Budapest, 1985; Iszisz és Oszirisz (Bp., 1986); Morálfilozófiai értekezések, Budapest, 1998.; "Miért nem jósol versben a Püthia?" Magyar Filozófiai Szemle 47 (2003); "A lélek keletkezése a Timaiosz szerint", in: A középső platonizmus (szerk. Somos Róbert), Budapest, 2005.

Szakirodalom:

Konrat Ziegler, "Plutarchos von Chaironeia", in: Pauly-Wissova, Realenzyklopädie der classischen Altertumswissenschaft XXI.1, Stuttgart, 1951, cols. 635-962.
John Dillon, The Middle Platonists, London, 1977 (2., jav. kiad. 1996), 184-230.

Böröczki Tamás
2005