Lexikon

Victoria

Victoria a római államvallásban a Győzelem megszemélyesített istennője, a görög Niké közeli rokona. A victoria 'győzelem' főnévvel való névbeli azonossága folytán (különösen, hogy a tulajdonnevek nagy kezdőbetűvel való megkülönböztetése modern találmány) isteni mivolta soha nem állt igazán stabil alapokon, s a fogalmiságba való visszacsúszástól újra meg újra képi mivolta - különféle domborműveken (olykor négyesfogatot hajtva) a diadalmenetet vezető, gyakran szoborrá váló, a császárkorban pénzérméken népszerűsített, szárnyas istennőként való megjelenése - volt hivatott megmenteni, változó sikerrel.
Victoria nem a hadvezérben benne rejlő győzelmi potenciált és nem is a háborúban segítséget nyújtó isteni erőt testesíti meg - ennek megfelelően szinte soha nem is ábrázolták fegyverben -, hanem szó szerinti jelentésének megfelelően magát a győzelmet, akár mint különféle tényezők összjátékának eredményét: "ingadozott még mindig a sors; repesett a hadak közt / hosszan a Győzedelem, kétes, habozó lebegéssel" (Ovid. Metam. 8, 12-13, ford. Devecseri G.). Van, hogy maga Victoria dönti el, ki mellé áll, de az is előfordulhat, hogy erről a végzet vagy éppen más istenek rendelkeznek (ezen esetek egy részében persze máris pusztán victoriával, s nem Victoriával van dolgunk): e szemléleti sokféleség oka akár szintaktikailag is megragadható, amennyiben a "győzelem" szó egyaránt lehet egy mondat alanya, ill. tárgya. Mindenkori létmódja tehát - az egyes megnyilatkozások szándéka, a mögöttük rejlő filozófiai előfeltevések stb. mellett - egyszerűen a nyelv általi megelőzöttségen is múlott. A "tárgyiasulás" Victoria ikonográfiai sorsában is fölfedezhető: volt, hogy a hivatalos megfogalmazás szerint egyes római főistenek ajándékoztak Victoria-szobrocskát a győztes hadvezérnek.
A római győzelemistennő alakjának "történeti fejlődéséről" elmondható, hogy az idők során bizonyos mértékben hozzáidomult az ember belső lényegét vagy különféle tulajdonságait kifejező, ill. a világban megnyilvánuló bizonyos erőket képviselő női istenségekhez, egyfelől pl. Virtus vagy Venus Victrix alakjával tagadhatatlanul fennálló (látszat)hasonlósága folytán, másfelől azért is, mert a hivatalos politikai diskurzus a történelem előrehaladtával egyre inkább eleve Rómának és az őt képviselő hadvezérnek vindikálta a győzelem jogát: az Augustus Caesar által az actiumi győzelem emlékére a római curiában felállított Victoria-oltár ezt hirdette az egész világ számára. Így a győzelemistennő a császárkorban - Victoria Augustiként - az uralkodóban rejlő személyes győzelmi faktort, egyszersmind Róma folyamatos önkiteljesítésének garanciáját testesítette meg, a birodalom leginkább "ideologikus" istennőjévé válva. Mindezzel párhuzamosan - a köznévi formába való folytonos visszasüllyedése, pl. az egyes győzelmek alapján történő olykori sorszámozása (Victoria I, II, III) vagy jelzővel való ellátása (pl. Victoria Parthica, 'a parthusok fölött aratott Győzelem') miatt, de az imént jelzett folyamat eredményeként előállt ideologikusság folytán is - egyre többet vesztett isteni vitalitásából, olyannyira, hogy hamarosan szükségét érezték Victoria egyfajta "megtalpalásának": Victoria Augusti helyett "Numen Victoriae Augusti"-ról, 'A Császár Győzelmének Istenségéről' kezdtek beszélni. Amikor - immár a kereszténység államvallássá emelkedése után - Gratianus császár 382-ben eltávolíttatta a római curiából a Victoria-oltárt, a tradíció hívei (Symmachusszal az élen) ez ellen lázadva egy utolsó nagy kísérletet tettek a birodalom önazonosságának megmentésére: a Győzelem azonban, úgy látszik, nem szegődött melléjük.

Irodalom:

T. Hölscher, Victoria Romana. Archäologische Untersuchungen zur Geschichte und Wesensart der römischen Siegesgöttin von den Anfängen bis zum Ende des 3. Jahrhunderts n. Chr., Mainz 1967.
J. Gagé, 'La théologie de la victoire imperiale', Revue historique 13 (1933), 1-43.
D. Wachsmuth, DKP 5, 1262-64, s. v. Victoria.
Adamik T., Római irodalom a késő császárkorban, Budapest 1996, 211-20.


Tamás Ábel
2005