Lexikon

Kora-keresztény jelképek

A kereszténység és annak művészete a Római Birodalomban született meg, első évszázadainak történelme egybeesik a Birodalom történelmével. Mivel a korszak, amelyben a kereszténység kialakult, a hellénisztikus művészet ábrázolásmódjának hagyományait folytatta, az ókeresztény művészet is ennek eszköztárát használta. A forma tehát azonos volt a pogány elődökével, más volt viszont a forma mögötti tartalom. A késő-antik művészetre jellemző volt a rövidítés, szimbólumok használata, az allegória, tehát egy-egy mitológiai alak az egész mítoszt jelképezte. Ebbe beleilleszkedett az ókeresztény művészet is, előszeretettel alkalmazva szimbólumokat, amelyek egy részét a keresztény művészet későbbi szakaszaiban is használták. Ezek a jelképek, amelyek közül most a legalapvetőbbeket vázoljuk föl, a képzőművészeti ábrázolásokon és irodalmi művekben is jelen voltak. Bár eredetük nagyon is összetett (zsidó, görög-római) és mögöttes jelentésük sok esetben nem szűkíthető egyetlen konkrét dologra, alapvető keresztény értelmezésük meghatározható.

A leggyakoribb és talán legismertebb keresztény jelkép a kereszt. Krisztus megfeszítésének jelenetét csak az 5-6. századtól ábrázolták, a rajzolt vagy festett kereszt azonban kezdettől fogva jelen volt. A keresztények mindennapi és vallásos életében egyaránt központi szerepet kapott, elég a keresztvetésre gondolni. A kereszt magát a megfeszítettet, a Megváltót szimbolizálja, és mivel Jézus kereszthalála a démonok feletti győzelem volt, a kereszt ennek a halálnak és a belőle támadó új életnek lett a győzedelmi jele. Éppen ezért démonűző erőt is tulajdonítottak a keresztnek.
Ugyancsak a legkorábbi időkben kezdték használni a halat mint Krisztus és a kereszténység szimbólumát. A görög hal szó mozaikszóként is funkcionált, betűi kiadják a "Jézus Krisztus, Isten fia, Megváltó" formula szavainak kezdőbetűit. A hal a vízhez kötődik, így a keresztséghez is. A keresztvíz kapcsán pedig érthető, hogy a víz (az élő víz) fontos szimbóluma a kereszténységnek mint a Szent Lélek jelképe; biblikus értelemben az élő víz forrása maga az Isten.
Szintén a vízhez kötődő szimbólum a hajó, amely az egyházat jelenti, melynek kormányosa Krisztus. Ez az egyház - hajó kép egyértelműen a görög-római szimbólumvilágból nőtt ki és a 3. századi keresztény szerzőknél már jelen van teljesen kidolgozott formában.
A pálma szintén korai keresztény szimbólum, bár eredete korábbra mutat: a bibliai időkben a győzelem és jólét szimbóluma. Mind a rómaiak, mind a zsidók győzelmi felvonulások alkalmával vitték. Krisztus diadalmas bevonulásakor Jeruzsálembe az emberek pálmaágakat dobáltak útjába és Hozsannával üdvözölték (vö. Jn 12, 12-13): ez már a 4. században bekerült a liturgikus gyakorlatba mint a virágvasárnap ünnepe. Keresztény ábrázolásokon a győzelem és a halhatatlanság szimbóluma. Gyakran látható együtt a koszorúval, amely szintén a görög-római szimbólumvilágból ered, ahol a versenyek kelléke, a győztes jutalma. Ezt a tartalmat átvéve a kereszténységben egy jócselekedet jutalma, a vértanúságé, szüzességé, általában az erényességé, majd a mindennapi keresztény életé.
Fontos szimbólumok még a jó Pásztor, aki az Úr jelképe; a Pásztorral együtt ábrázolt juh jelentheti a bűnbánót, a 4. századtól pedig egyre gyakoribb a bárány Krisztus-szimbólumként (gondoljunk csak az "Isten Báránya" formulára). A szarvas mint a megkeresztelkedés előtt állók (katekumenek) szimbóluma, a főnix mint a test feltámadásáé jelenik meg. A négy evangélista szimbólumai: az ifjú Mátéé, a tulok Lukácsé, az oroszlán Márké, a sas Jánosé.

Hasznos Andrea
2005