Lexikon | ![]() |
Egyszerű kereső | Összetett kereső | Műtárgylista | Lexikon |
Kentaurok Négylábú lények emberi tagokból és lovak testrészeiből. Ábrázolásaik egy részén egy emberi alak hátának középső részéből egy lótest nyúlik hátra, ami lólábakban és -farokban végződik. Máshol a kentaurnak csak a felsőteste és a feje emberé, csípőtől lefelé egész teste és mind a négy lába lóé.
Név szerint csak néhány kentaurt ismerünk. Közülük az egyik Nessos, akivel Héraklésnek gyűlt meg a baja. Mikor hazafelé tartott ifjú feleségével, Déianeirával, egy folyóhoz értek, ahol Nessos kentaur töltötte be a révész tisztét. Elsőként Déianeirát vette a hátára, hogy átvigye a túlsó partra, de erőszakot akart elkövetni rajta, ezért Héraklés megölte. Elatos és Eurytión kentaurok szintén Héraklés ellenfelei voltak. Tudomásunk van azonban vendégszerető, barátságos kentaurokról is. Az egyik ilyen Pholos, a másik pedig Cheirón, az istenek fiainak és több hősnek is (pl. Achilleus, Iasón, Asklépios) nevelője, aki a gyógyítás képességével is rendelkezett. Irodalom: H. von Geisau, Der kleine Pauly (1969) 183-184. s.v. Kentauroi Kerényi K., Görög mitológia, Budapest. 1977. Birkás Éva 2004 |
|