Hírek

2016. június 29.
A stratégoszi rangot elérő csapatok által a budapesti jutalomkirándulás során készített animációk megtekinthetők itt.

2016. március 23.

A 4. feladatlap javítókulcsa hozzáférhető a letölthető feladatlapok között.
A 3. és 4. forduló képei közé feltöltöttünk néhány rajzot, amelyet a résztvevő csapatok a kreatív, 5. feladatok megoldásiként küldtek be, és amelyek magas pontszámot értek el az értékeléskor (ld. őket az oldal alján a Képek között itt és itt). Ezeket a következő szempontok miatt tartottuk érdemesnek mintául bemutatni az összes versenyző csapat számára:

A 3. feladatlap kreatív feladatában egy előre megírt párbeszédet és a hozzá kapcsolódó jelenetet kellett ábrázolni, a fekete- vagy vörösalakos vázák ábrázolásmódja alapján.
Az itt közzétett rajzok alkotói hűen követték a kért ábrázolási módot: a figurákat a megfelelő nézetekből ábrázolták, a térmélység érzékeltetése nélkül, a környezetre csak utalást téve; két színt használtak, vöröset és feketét, ezeket jól alkalmazták háttérként vagy a figurák színeként is. Mindkét esetben az ókori vázáknak megfelelően ábrázolták a figurák belső részleteit: feketealakos kép esetén vékony, narancsszínű vonalakkal, vörösalakos kép esetén pedig fekete vonalakkal, ügyelve arra, hogy ami mégis nagyobb sötét folttal történő ábrázolást kíván meg (pl. szakáll, pajzsdísz, haj), azt így is rajzolják meg.
A feladatban eredetileg egy kép elkészítését kértük (hiszen egyetlen jelenet ábrázolásáról volt szó, amit egy képbe kellett volna sűríteni), mégis sok rajz érkezett, ahol a versenyző csapatok több képre osztva ábrázolták a párbeszédhez kötődő eseményeket. Ez kismértékű hibának számított, és az itt közölt rajzok minősége, a jelenet és a párbeszéd egységessége indokolja, hogy mindenképpen a jó példák között mutassuk be őket.
 
A 4. feladatlap kreatív feladatában képes forgatókönyvet kellett készíteni Athén evakuálásának valamely epizódjáról. A mintául itt közzétett megoldások ezúttal is követik az ókori görög vörös- vagy feketealakos vázákon látható ábrázolási szokásokat a színek, nézetek, térérzékeltetés terén.
 


2016. március 3.

A 3. feladatlap eredményei már olvashatók az Eredmények-menüpontban!
A 3. feladatlap javítókulcsa pedig hozzáférhető a letölthető feladatlapok között.

2016. február 23.
A letölthető feladatlapok között a mai naptól hozzáférhetők az elkészítendő pályaműre vonatkozó tudnivalók.

2016. január 6.


Az első feladatlap 5. feladatában a versenyző csapatoknak a marathóni csata egy jelenetét kellett megrajzolniuk, vázlatosan, akár pálcikaemberekkel. A beérkező megoldások között szép számmal voltak részletesen kidolgozott színes rajzok, festői ábrázolások, amelyeket magas pontszámmal értékeltünk.
Most az 1. forduló képei közé feltöltöttünk néhány beérkezett rajzot mintául, amelyek alkotói elsősorban nem a festői hatásra törekedtek. Ezek a rajzok az instrukciónak megfelelően vázlatosak, azonban kiválóan  megfelelnek a feladatban megszabott kritériumoknak. Jó a kompozíciójuk, látszik rajtuk, hogy mi történik a képen, a figurák mozdulatai tükrözik az általuk végzett tevékenységet. Így ezek a rajzok ugyanúgy magas pontszámot értek el az értékeléskor.

2015. október 19.
A marathóni futás történetét az első feladatlapban ismertettük. Érdemes azonban tudni, hogy az eseményhez egy másik sportteljesítmény is fűződik, amiről a marathóni futáshoz hasonlóan máig megemlékezünk. A legenda szerint a marathóni csata előtt Miltiadész elküldte katonai futárát, Pheidippidészt Spártába, hogy a perzsák ellen vívott háborúhoz katonai segítséget kérjen Leonidasz királytól. A görög történetíró, Hérodotosz elmondása alapján úgy tudjuk, hogy Pheidippidész az indulását követő nap adta át üzenetét a spártai királynak, azaz másfél nap alatt tette meg a két város közötti 246 kilométeres távolságot.
Több mint 2400 évvel később, 1982-ben John Foden, a brit légierő egyik tisztje négy barátjával együtt megpróbálta teljesíteni a 246 kilométeres távot. A csapat leggyorsabb tagja John Scholten volt, aki 36 órán belül ért célba, azaz megismételte az ókori futó teljesítményét. Az útja során számos nehézséggel kellett megküzdenie, többek között vízhiánnyal, éhséggel, hőséggel vagy kutyák támadásával. 1983-ban társaságuk megszervezte az első hivatalos Spartathlont, amit azóta évente megrendeznek.
A futók Athénből, az Akropolisz lábától indulnak, majd a tengerparton végig futva áthaladnak az 1200 méter magas Parthenio-hegyen, betonon, földön, kavicsos úton. A verseny során 75 ellenőrzőpontot érintenek, ahol mindenkinek lehetősége van felfrissülni, egy keveset enni is. A futók számára a verseny Spárta főterén ér véget, pontosabban a főtéren álló, Leonidasz királyt ábrázoló szobor lábának megérintésekor.

Az útvonalat
ide klikkelve
megnézhetitek.
A versenyen az ókori futárhoz hasonlóan, az indulóknak 36 órán belül kell teljesíteniük a távot, hosszabb pihenők nélkül. A távot teljesítők mindegyikét győztesnek tekintik, úgy is jelentik be őket, hogy első győztes, második győztes stb. Mindenki kap még emlékérmet, olajkoszorút is, sőt, ókori ruhába öltözött spártai nők nyújtják nekik az Evrotasz folyó vizét, éppen úgy, ahogy tették ezt Kr. e. 490-ben Pheidippidésszel is. Az első helyen célba ért futók ezen felül szobrot és aranyérmet kapnak.




Ez az egyik legnehezebb futóverseny a világon. A statisztikák szerint a távot csupán az indulók fele tudja teljesíteni, ezért is különösen fontos tudnunk, hogy a verseny számos magyar sikert hordoz. Magyar futók 1985-től vesznek részt a versenyen. 1986-ban Kis-Király Ernő másodikként ért célba, míg 1991-ben Bogár János volt a leggyorsabb az indulók között, 24 óra 15 perc 31 másodperccel győzedelmeskedett. 2011-ben újabb magyar győzelem született, ám ekkor már a női mezőnyben. Dr. Lubics Szilvia 29 óra 07 perc 45 másodperccel verte meg a női mezőnyt. Szilvia 2013-ban és 2014-ben is megnyerte ezt a versenyt, 2015-ben pedig harmadik helyezést ért el. Idén, alig másfél hónapja, az amerikai színekben versenyző magyar származású Nagy Katalin győzött, úgy, hogy az összetett mezőnyben csak három férfi előzte meg.


Dr. Lubics Szilvia                                                       Nagy Katalin


2015. október 6.
Az 1. feladatlap már letölthető az 1. fordulóra kattintva!