(Kr.e. kb. 580/77 - 478 után)

Kolophónban születik elõkelõ családban, majd miután a médek elfoglalták szülõvárosát, Dél-Itáliába (valószínûleg Eleába) menekül, késõbb az ókori hagyomány szerint rhapsódosként városról városra vándorol. Életmûvébõl különbözõ vesrmértékekben írt költemény-töredékek maradtak fenn. Silloi (Kancsítások) címû szatirikus költeményével népszerû mûfajt teremtett. Tanításairól fennmaradt egy hosszabb híradás a De Melisso, Xenophane, Gorgia c. írásban, ám ezt a kutatók többsége nem tartja megbízható forrásnak.
Xenophanés fennmaradt töredékeinek témái igen változatosak és látszólag összefüggéstelenek, ezért több modern értelmezõ szerint nem sorolható a görög filozófia legnagyobb elméleti gondolkodói közé. Gondolatait azonban mindenképp összekapcsolja az erkölcsi és szellemi értékek, a logikai következetesség és az empirikus kutatás mellett elkötelezett kritikai szellem, és a reformátori attitûd.
Eszmetörténeti szempontból legjelentõsebb kritikáját a hagyományos görög isten-ábrázolások ellen intézi (DK 21 B 1.21-24, B 11, B 12, B 14, B 15), amennyiben a VI. századi poliszban kialakuló erkölcsi értékek felõl tekintve mélyen elítéli, hogy lopnak, becsapják egymást és házasságot törnek. Ennek alapján megkérdõjelezi, hogy a homérosi-hésiodosi istenek egyáltalán isteneknek tekinthetõek. Ezzel vitázva alakítja ki a maga, saját korában egyedülálló, monoteista vagy legalábbis a monoteizmus felé hajló istenképét. Eszerint az istenség egyetlen, nem emberformájú, keletkezetlen, mozdulatlan és változhatatlan (DK 21 B 23, B 24, B 25).
Természetfilozófiai tárgyú tanításai sem kevéssé újszerûek. A szivárványt, a csillagokat, a Napot és a Holdat egyaránt felhõképzõdményeknek tartja, s létrejöttüket a nedvességbõl való kipárolgással magyarázza (DK 21 B 32, A 38, A 40, A 43, A 44, A 46); Thalésszel és Anaximenésszel ellentétben úgy tartja, a Föld nem nyugszik semmin, hanem gyökerei határtalanul nyúlnak lefelé (DK 21 B 28, A 47); a fosszilis kõzetek és a barlangokban csöpögõ víz tanúságára alapozva - Anaximandros elméletével szemben - arra következtet, hogy a földet újra el fogja árasztani a tenger (DK 21 A 33.5 és B 37).
Hasonlóan jelentõsek ismeretkritikai tanításai. Úgy tartja, hogy az emberi érzékelés - szemben az istenivel (vö. DK 21 B 24, A 24) - viszonylagos és esetleges (DK 21 B 38), és kijelenti, hogy senki sem rendelkezik, és nem is rendelkezhet megbízható ismerettel sem az istenekre, sem a mindenségre vonatkozóan (DK 21 B 34). Mindemellett nem mond le a tudományos kutatás lehetõségérõl, hanem elkötelezi magát a haladás mellett (DK 21 B 18).
Xenophanés az ókori hagyomány szerint az Istenre vonatkozó tanításával inspirálta Parmenidésnek a létezõrõl szóló elméletét, de a legnagyobb eleai gondolkodóra valószínûleg indirekt érvelési módszere és - mint erõs kihívás - ismeretkritikája is hatott. Ez utóbbi miatt a késõbbi görög szkeptikusok elõdjükként tartották számon.

Irodalom:

G.S. Kirk, J.E. Raven, M. Schofield: A preszókratikus filozófusok. Atlantisz, Budapest 1998. (DK; "A": testimóniumok, azaz közvetett források; B: töredékek..)
J.H. Lesher: Xenophanes of Colophon. Fragments. A text and Translation with a Commentary. Toronto, 1992.
Ch.Schäfer: Xenophanes von Kolophon. Ein Vorsokratiker zwischen Mythos und Philosophe. Stuttgart, Leipzig, 1996.
H. Diels,W. Krantz, Fragmente der Vorsokratiker I-III. Berlin 19515 (DK; "A": testimóniumok, azaz közvetett források; B: töredékek..)
Mogyoródi Emese: Kolophóni Xenophanés teológiája és a görög morálfilozófiai reflexió kezdetei. PhD disszertáció, 2001.



Mogyoródi Emese
2005