|
Nagy Sándor hadjáratai
Alexandros - (*Kr.e. 356. Pella , +Kr.e. 323. Babilón) makedón király (ur. Kr.e. 336-323), egyben jelentõs birodalomépítõ hadvezér. Kr. e. 338-ban már részt vett a görög szövetség legyõzésében, a chairóneiai csatában. Húsz évesen került trónra (Kr.e. 336), vaskézzel verve le a thrák és illír lázadásokat, melyek az atyja ellen elkövetett merénylet hírére törtek ki. Apja hadvezéri öröksége a lovassággal megerõsített "makedón ferde phalanx" elnevezésû hadrend, és Perzsia meghódításának terve, amihez Nagy Sándor uralma stabilizálása után (Thébai elpusztítása - Kr.e. 335) rögtön hozzá is látott. Kr.e. 334-ben átkelt a Helléspontoson, 4500 lovasával, 30000 gyalogosával és 7000 szövetséges görög katonával. Granikosnál rajtaütésszerû gyõzelmet aratott a perzsa seregen, ezzel megszerezve a kis-ázsiai partvidék feletti uralmat (Sardeis meghódolása); majd Halikarnassos és Milétos sikeres ostroma után, Gordion elfoglalásával (itt "oldotta meg", azaz vágta át a gordiuszi-csomót) a szárazföld belseje felé vonult. Issosnál ütközött meg elõször a nagykirály, III. Dareios Koddomannos (uralk. Kr.e. 335-332) seregével. Gyõzelmével hadifogságba került a perzsa királyné, és Dareios két lánya is. Ezután Kappadókián keresztül Szíriába nyomult, ahol a föníciai városok sorra meghódoltak neki, csak Tyros állt ellen, így az ostrom (Kr.e. 332) befejezése után lakosait rabszolgának adta el. Még ugyanezen évben bevette Gházát, s bevonult a perzsa uralom alatt álló Egyiptomba, ahol felszabadítóként fogadták. A fõváros, Memphisz meglátogatása után - ahol áldozatokat mutatott be a helyi isteneknek, s talán fáraóvá is koronázták - megalapította Alexandriát; majd a Nyugati Sivatag legjelentõsebb jóshelyére, Szívába ment, ahol Amun (görögösen: Ammón) papjai az isten fiává nyilvánították. Ezzel az apoteózissal (megistenülés) vette kezdetét királyeszményének változása, az isten-király keleti ideológiájának átvétele. Kr.e. 331-ben a gaugaméliai csatában ismét megfutamította Dareiost, s ezután Ázsia királyává kiáltották ki. Meghódolt neki Babilón, s bevette Szúszát, Persepolist, és Ekbatanát is. A perzsáktól származó hatalmas nemesfém zsákmányból pénzt veretett. Erõs kézzel igyekezett véget vetni a belsõ fenyegetéseknek is. Kr.e. 330-327-ig stabilizálta helyzetét Közép-Ázsiában. Kr.e. 327-ben bevonult Indiába, sikerrel birkózott meg az új hadviselési technikát igénylõ helyzetekkel: harci elefántjai sem mentették meg Póros királyt a vereségtõl (Kr.e. 326). De Nagy Sándor politikai stabilitásra törekedett: helytartóként a helyén hagyta a királyt, s még meg is növelte a fennhatósága alá rendelt területeket. A Gangeszen való átkelést, és a gandaraiak és praiszoiszok szövetségével való megütközést azonban kimerült hadserege megtagadta, így kénytelen-kelletlen visszafordult; Babilónt birodalma fõvárosává tette (Kr.e. 323). Ettõl kezdve birodalma megerõsítésére, és összekovácsolására fordította figyelmét. Halála Kr.e. 323. június 13-án következett be Babilónban, s az uralkodó elvesztését a birodalom sem élte túl. A részekre szakadt birodalmat azonban összekötötte a közös örökség: a hellénisztikus kultúra.
Parlagi Gáspár
2004
|
|
|
|
