Erós-Dionysos-Thanatos
Egyiptom római szemmel

Az egyiptomi kultúra már jóval azelõtt nagy hatást fejtett ki a rómaiakra, hogy Egyiptom római provinciává vált. A csodálatos egyiptomi mûemlékek, valamint az egyiptomiak feltételezett bölcsessége mellett a rómaiak érdeklõdését az egyiptomi istenek és a vallás keltette fel leginkább. Egy olyan vallás, amely Osiris történetén keresztül a halál utáni újjászületés, megújulás reményét jelentette a rómaiak számára.

A Kr. u. 1. században nem tûnt úgy, hogy a kereszténység fogja megdönteni a római istenek uralmát. A hagyományos római vallásnak ekkor teljesen más kihívással kellett szembenéznie: az egyiptomi istenek, közülük is elsõsorban az egyre népszerûbb Isis kultuszával. Apuleius Az aranyszamár (eredetileg Metamorphoses, vagyis Átváltozások) címû mûvében az elgyötört fõhõsnek a tengerbõl kilépve jelenik meg az az istennõ, kinek valódi neve Isis: "Így könyörögtem, így tornyoztam keserves siralmaimat, míg lelkem elbágyadt, megint lefeküdtem homokágyamon, rám borult az álom, s elringatott. Még alig szunnyadtam el, s íme, a tenger közepébõl isteni arcnak istenekben is tiszteletet gerjesztõ vonásai bukkannak föl. ... Isteni nyakán dúsan, hullámos csigákban, rendetlen rendben kibontott haja lágyan omlott alá; fenséges fejét tarka virágok ezerszínû koszorúja övezte. ... Ily szépségesen, ilyen fölségesen, Arábia drága illatait árasztva, isteni hangján kegyesen így beszélt hozzám: Könyörgéseid, Lucius, meghatottak: íme, itt vagyok én, a természet anyja, minden elemek úrasszonya, idõtlen idõk legõsibb gyermeke, istenségek legnagyobbika, szellemek királynõje, égi lakók legkülönbike, akinek alakjában minden isten és istennõ egybeolvad..." (Révay József fordítása). Ez az istennõ persze nem azonos az egyiptomi vallás korábbi korszakaiból megismert Isisszel, aki itt egyetemes, mindent magába foglaló istennõként jelenik meg. Apuleiusra nagy hatást gyakorolt Plutarchos Isisrõl szóló mûve, s így a platóni filozófia. Isis Apuleiusnál úgy szerepel, mint a természet úrnõje, a legfõbb isten, kinek kultuszába csupán titokzatos szertartások során nyerhet beavatást az erre kiválasztott személy. A beavatási szertartásokat azonban oly mértékben titokban kellett tartani, hogy Apuleius is csupán utal rájuk, nem ismerteti õket, hiszen, ahogy írja, ezzel isteni titkokat sértene.
Az Isis-kultusz elterjedtségét jól mutatja, hogy Savariában, a mai Szombathelyen is találtak egy Isis-szentélyt (Iseum). Ahhoz azonban, hogy az Isis-kultusz ilyen elismertségre tegyen szert, küzdelmek és viták során át vezetett az út, hiszen a rómaiak vegyes érzelmekkel viseltettek az idegen kultuszok iránt. Kr. e. 52-ben már álltak Isis- és Sarapis-templomok Rómában, a senatus azonban úgy határozott, hogy ezeket a templomokat le kell rombolni. Lehet ugyan az egyiptomi isteneket tisztelni, de nem a város határán belül, szólt a döntés, ennek a tilalomnak azonban, úgy tûnik, nemigen sikerült érvényt szerezni. Kr. e. 21-ben a városon belül is álltak egyiptomi kápolnák. Az ellenérzés a nép körében terjedõ egyiptomi kultuszok iránt azonban a késõbbiekben sem szûnt meg, nem sokkal késõbb, Kr. u. 19-ben Tiberius tett arra kísérletet, hogy az egyiptomi kultuszokat kiûzze a városból.

Az egyiptomi istenek és kultúra iránti érdeklõdés a társadalom vezetõ rétegeiben is megfigyelhetõ. Számos császárról tudjuk, hogy mikor Egyiptomot felkereste, arra is szakított idõt, hogy meglátogasson egy-egy fontosabb mûemléket, kultuszhelyet. A császár családjának luxusházaiban gyakorta alkalmaztak egyiptomi jellegû díszítéseket, így például a Palatinuson, "Augustus házában" egyiptomi témájú jeleneteket láthatunk. A római elit Egyiptom iránti érdeklõdésének másik ékes példája Hadrianus egyiptomi témákban és motívumokban bõvelkedõ villája Tivoliban, továbbá ismertsége mellett jó állapota miatt is kiemelendõ a pompeii Isis-templom. Az obeliszkek iránt különös elõszeretettel viseltettek a rómaiak: több is átkerült eredeti helyérõl, az egyiptomi templomoktól Rómába, ahol ma is sok téren egyiptomi obeliszkek állnak. Rómába így sok eredeti egyiptomi mûemlék került, de nagy szerepet játszottak az egyiptomi kultúra közvetítésében azok az egyiptomi mûvészek, illetve kézmûvesek is, akik római megrendelõk hívására érkeztek Itáliába.

Titokzatos bölcsesség és tudás birtokosainak tartották az egyiptomiakat, ezért foglalkoztatott például sokakat a hieroglifák titka. Azonban az egyiptomi kultúra egyes sajátosságai, így például az állatkultusz, gyakorta erõs ellenérzéseket váltottak ki a mûveltebb rómaiakban és görögökben is. Bár az Isis- és Sarapis-kultusz fénykora a Kr. u. 4. században már leáldozóban volt, mégis fontos ez a szellemi irányzat Egyiptom európai recepciójának történetében. Pontosan a kereszténység kibontakozását megelõzõen terjedt el az Isis-kultusz a római birodalomban, és így, például az ikonográfia terén, a születõben lévõ kereszténységre is jelentõs hatással volt.

Irodalom:

Apuleius, Az aranyszamár, ford. Révay József, Budapest 1993, 2002.
Plutarchos, Isis és Osiris, ford. Wojtilla Ágnes, bev. Kákosy László, Budapest 1976.
L. Kákosy, Probleme der Religion im römerzeitlichen Ägypten, in: ANRW II.18.5 (1995) 2894-3049.
R. Merkelbach, Isis regina - Zeus Sarapis, Stuttgart-Leipzig 1995.


Gulyás András
2004