Nero Budapesten
Az évszak műtárgya - 2012. ősz



Művelt emberek már az ókorban is gyűjtötték a híres történelmi alakok - uralkodók, államférfiak és költők - portréit;
a magánvillák és a közkönyvtárak tele voltak a múlt nagyjainak bronz és márvány képmásaival. Később, de a reneszánsz korától már biztosan, a politikai és vallási elit élénk érdeklődést mutatott a római császárok iránt, hiszen őket tekintették - legalábbis a "jókat" közülük - saját példaképeiknek. Éppen ezért gyűjtötték és tanulmányozták a római portrékat.

(1)
Fotó: Mátyus László
Szépművészeti Múzeum
Kiváltképp ösztönzőleg hatott az antik portrék kutatására, egyfajta ókori "Ki kicsoda" létrehozására Fulvius Ursinusnak (Fulvio Orsini; 1529-1600), a római Farnese család könyvtárosának munkássága. 1570-ben Orsini könyvet adott ki, amely a saját, illetve mások gyűjteményében őrzött portrékról készült rajzokat tartalmazta. A pénzérméken látható és a köréjük írt feliratok által azonosított képmásokat a háromdimenziós portrékkal összevetve értékes felismerésekkel gazdagította az ókori portréművészettel kapcsolatos tudásunkat: könyve és munkássága számos további tanulmány ösztönzője lett - az antik portrék azonosítása még ma is aktuális feladat.

(1)
Fotó: Mátyus László
Szépművészeti Múzeum

A korábbi évszázadokban a gyűjtők és az antik portrékat restauráló szobrászok gyakran esetlegesen nevezték el a képmásokat, sokszor gazdag fantáziájukra hagyatkoztak, csak hogy kiegészíthessék a birtokukban lévő 'caesarok' sorát, és teljes legyen az ókori uralkodókból álló gyűjteményük. Ráadásul igyekeztek belelátni az arcokba az ábrázolt császár jellemét is, és aszerint értelmezték őket, ami az irodalmi forrásokból, főleg Suetonius tizenkét császár életrajzát tartalmazó művéből tudható volt róluk. Még a "züllött" erkölcsű császárok is érdeklődést váltottak ki, ami új, a negatív jellemvonásokat kiemelő portrék készítéséhez vezetett. Ezt a divatot illusztrálja a kiállításon bemutatott két Nero-portré (Nero 54?68 között volt Róma császára). Jelentősen különböznek egymástól, ami jól mutatja, hogy a római császárok portré-galériáinak összeállításakor egészen eltérő módszereket is alkalmazhattak az elmúlt évszázadok során.

(1)
Fotó: Mátyus László
Szépművészeti Múzeum

A most restaurált márványszobor egy tunikával és paludamentummal (hadvezéri köpennyel) ábrázolt büsztből és Nero császár portréjából áll (1). A bravúros restaurálás Varga József és Konkoly György szobrász-restaurátorok munkáját dicséri. A fej felső és jobboldali részének jelentős hányada, beleértve a homlok egyik felét, modern kiegészítés. Minthogy a hajtincsek faragása és a fürtök motívumai azonosak a portré eredeti, bal oldali profilján és a modern kiegészítésen, a furcsa arcvonások pedig Nero természetének negatív tulajdonságait emelik ki, az egész szobrot posztantik hamisítványnak tartották.

(1)
Fotó: Mátyus László
Szépművészeti Múzeum

Ezt az elgondolást támasztotta alá az is, hogy a büszt formája és mérete a 2. század művészetére jellemző, amennyiben tehát a szobornak ez a része antik - amit szintén kétségbe vontak - semmiképp nem tartozhat a fejhez.
Az utóbbi érvelés valóban helytálló. A büszt, beleértve a vállat és a felsőtest nagy részét, 120 és 140 között készülhetett. Ókori voltát tanúsítja a hátoldalon a támaszték éles szélű, pillérszerű alakja és középső részének enyhe íve. A posztantik büszttámasztékok formája ugyanis lekerekített, és a középső részük faragása sem ilyen elegáns vonalú. A lágyan, enyhén ívelő formákkal és lekerekített redőkkel jellemzett ruházat stílusa alapján a mellszobor valamikor 130-140 körül készülhetett.

(1)
Fotó: Mátyus László
Szépművészeti Múzeum

Amikor a szobor mostani restaurálása során eltávolították a modern kiegészítéseket - a fibula gombját, s mintegy tizenkét márványdarabot a ruharedők szegélyéről -, kiderült, hogy illesztésükre kétféle fémcsapot használtak - azaz két korábbi restaurálási fázis nyomait lehetett elkülöníteni.
Más is jelzi, hogy a szobrot korábban már kétszer átalakították. A fej és a vállrész kettéválasztása után ugyanis az összeerősítésükre használt fémcsap furata mellett egy további, szintén modern lyukpár is láthatóvá vált. Bizonyos tehát, hogy a mostani Nero-fej harmadikként került a büsztre. Először minden bizonnyal egy Hadrianus-kori férfiportré tartozott hozzá, amelyet ugyanabból a márványtömbből faragtak ki, mint a büsztöt.

(3)
Fotó: Dankovics Róbert
Savaria Múzeum

Az első átalakítás során egy mára elveszett fejet illesztettek a büszthöz, két fémcsap segítségével. Másodszor pedig a nyak alsó részének felületét és a vállak közötti részt faragták át, és egy vascsappal a mostani fejet rögzítették a büszthöz. Ez a vascsap mélyen behatolt a hátsó támasztékba, és később megrepesztette a márványt.
Ha alaposabban megvizsgáljuk a fejet, látszik, hogy a hátoldalon található hajtincsek szerkezete más, aprólékosabb kidolgozású, mint a többi hajtincsé, a felületük pedig kopottabb. A fej hátsó része tehát ókori munka. Az is feltűnő, hogy a jobb fül (a bal fül modern kiegészítés) viszonylag nagyméretű, túlságosan vastag, és szinte belenyomódik a hajtincsek tömegébe.

(3)
Fotó: Dankovics Róbert
Savaria Múzeum

Adódik tehát a következtetés, hogy az egész fejet szinte teljesen átdolgozták - a hátoldal kivételével. A jobb profil göndör fürtjeit és az arcot visszafaragták, így jött létre Nero jellegzetes lépcsős frizurája (coma in gradus formata). Ezt a frizurát a valóságban lépcsőzetesen (in gradus) elrendezett párhuzamos tincsekből alakították ki hajsütővassal. A viselet a római színészek és kocsihajtók körében volt népszerű, akikhez Nero különösen vonzódott, sőt, még a rendezvényeiken is részt vett.

(3)
Fotó: Dankovics Róbert
Savaria Múzeum

A fecskefarokszerűen szétágazó hajtincsek motívuma a homlok közepén (és nem pedig az arc jobb oldalán, mint az antik példányokon) a Nero-portrék 59-ből származó, harmadik típusának jellemzője, ahogy az itt bemutatott Szombathely-herényi éremleletből származó római aranypénzeken is látható (3).

(2)
Fotó: Mátyus László
Szépművészeti Múzeum

Nerónak az ókori szoborportrékon és éremábrázolásokon megfigyelhető arcvonásai ugyan hasonlítanak a budapesti büszt vonásaihoz, itt azonban az uralkodó "rossz" jelleme kerül előtérbe: a két szem mérete és alakja is különbözik, az áll erőteljesebb, és egyértelműen elválik az íves ajaktól.

(4)
Fotó: Hans Rupprecht Goette
DAI, Berlin

Nero másik kiállított portréján (2) az arcvonások hasonlóak ugyan, ez a darab azonban idősebb korában ábrázolja a császárt, szakállal, és a homlokfürtök újfajta elrendezésével: a coma in gradus formata frizura tincsei közt most nincs fecskefarokszerű elágazás, valamennyi azonos irányba van fésülve. Ez a hajviselet a Nero-portrék negyedik, utolsó típusának (64-68) jellegzetessége, amit egészen a meggyilkolásáig használtak, s amelynek antik változatát a kiállítás egy fotón reprodukált aranypénzen mutatja be (4).
Bár Nero vonásai ezen a darabon is felismerhetők, a fejet teljes egészében a modern korban faragták. Ezt számos részletének biztosan ókori darabokkal való összehasonlítása igazolja, ráadásul anyaga sem ókorban használt kőfejtőből származik.
A fej tehát mindenestül modern, a Nero-portréval kiegészített büsztnek viszont számos része ókori. Az előbbi esetben a császár képmását teljesen újonnan készítették el, az utóbbiban a modern kori restaurátor két ókori tárgyat hasznosított újra: egy büsztöt, amit átfaragott, és egy fejtöredéket, amit kiegészített, s a kettőből egy teljes császárportrét hozott létre. Mindkét szobor egykor feltehetően egy portré-galériában állt, ami a tizenkét római császárt mutatta be.



Hans Rupprecht Goette


A mellszobor restaurálását a Nemzeti Kulturális Alap és az OTKA K68558 számú pályázata tette lehetővé

A Szombathely-herényi leletből származó arany pénzérmék: kölcsön a szombathelyi Savaria Múzeumból



www.nka.hu