Hermés- és Thot-ábrázolások a császárkori Egyiptomból
Az évszak műtárgya - 2007. tél

Kákosy László emlékére (1932-2003)


Miután Nagy Sándor Kr. e. 332-ben meghódította Egyiptomot, közel háromszáz éven át a makedón Ptolemaios-dinasztia, majd évszázadokon keresztül a római császárok foglalták el Egyiptom trónját. Az ország élén többé nem állt egyiptomi fáraó, Augustus hódítása után pedig függetlensége is elveszett: egyike lett a római birodalom provinciáinak. A görögök, makedónok, majd rómaiak betelepülésével az ország társadalma és kultúrája is változott. A Ptolemaios-kori bevándorlók nem éltek elszigetelt életet: házasodni kezdtek az egyiptomiakkal, a "barbárok legkiválóbbjaival", olykor egyiptomi nevet viseltek, sírjaik díszítését pedig egyiptomi motívumokkal gazdagították.

A helybéliek közül sokan megtanultak görögül, s egyiptomi nevük mellett annak görög változatát is használták. A hellénisztikus és római kor "globalizált" világa nem a hódítók kultúrájának uniformizmusával vonta be a Földközi-tenger medencéjét, hanem teret adott a különböző hagyományok találkozásának és kölcsönös egymásra hatásának. Egyiptom régi istenei mellett megjelentek a hellénisztikus kor új istenei, s az egyiptomi pantheon alakjait egyre gyakrabban azonosították görög, illetve római megfelelőikkel. A művészetben egyaránt fennmaradtak a görög és egyiptomi kifejezésformák, ötvözésük pedig új formák kialakulásához vezetett. Az ábrázolások sokszor mindkét művészeti hagyomány elemeit magukon viselték, ezért olvasatuk is lehetett kettős, érvényes mondanivalóval mind az egyiptomiak, mind pedig a görögök, majd a rómaiak számára.

Ezt a kettősséget példázza az egyedülálló kis császárkori mészkő dombormű, amely Kákosy Lászlónak, a magyar egyiptológia nemrégiben elhunyt nagy alakjának magángyűjteményéből került az Antik Gyűjteménybe. A kis sztélét az egyiptomi Thot isten szentélyfülkében ábrázolt képmásával díszítették, és a görög Hermés nevét vésték rá.
Thot az egyiptomi pantheon egyik legsokoldalúbb alakja volt. A tudás és a bölcsesség isteneként, az írás feltalálójaként, tolmácsként tisztelték; mint az igazság ismerőjét és védelmezőjét, nagy bírának tartották, varázslóként pedig az emberek segítőjének tekintették. ő volt az istenek követe, a halottak vezetője a túlvilágon, holdistenként pedig az örök megújulás jelképe.
Hermés számos hasonló tulajdonsággal rendelkezett: a görögök benne látták Zeus hírnökét, a tolmácsot, összekötőt föld és ég, evilág és túlvilág között. Leleményes feltaláló volt, az élők kalauza a földön, és a holtaké Hádés birodalmában.
Thot és Hermés tulajdonságai között nem nehéz felfedezni azokat a rokon vonásokat, amelyek a görög-római kori Egyiptomban kettejük azonosításához vezettek. A funkcionális hasonlóságok mellett azonban a két isten hagyományos ábrázolásmódja merőben eltérő volt: Thotot szent állatai, azaz íbisz vagy pávián formájában, illetve íbiszfejű férfiként ábrázolták, Hermést pedig általában fiatal férfi alakjában, a gyorsaságát kifejező szárnyas kalappal vagy szárnyas saruban, kezében hírnökpálcával, illetve - a római kortól, mint Mercuriust, a kereskedők istenét - erszénnyel.

A kis sztélé mellett a császárkori Egyiptomból származó terrakotta Hermés- és Thot-ábrázolások jól mutatják az egyiptomi és görög-római vallás, illetve művészet találkozásának különböző változatait. A terrakotta istenszobrocskák a Ptolemaios-korban, görög hatásra terjedtek el Egyiptomban, s műfajuk a római korban is népszerű maradt. A két álló Hermés-Thot figura ábrázolásmódja görög típust követ: egyetlen egyiptomi ismertetőjegyük a fürtös halántékot díszítő szárnyak között megjelenő lótuszlevél: az újjászületés, a termékenység és a bőség szimbóluma, Thot megújuló és megújító erejének jelképe. Az ép szobrocska baljában látható hírnökpálca a görög Hermés attribútuma, jobbjában az erszény pedig a római Mercurius ikonográfiáját követi. A páviánszobrok típusa egyiptomi: az emelvényen kuporgó páviánalak, nyakában melldísszel, fején holdkoronggal vagy az igazságot szimbolizáló Maát-tollal, Thot isten évezredek óta ismert és népszerű ábrázolása volt.

A kiállítás középpontjában álló kis mészkő dombormű különlegességét az egyiptomi és görög ábrázolási sajátosságok, illetve feliratok szerves egysége adja. A kompozíciót görög típusú szentély keretezi, amelynek falába ágakat utánzó vonalkákat véstek. A fülkében Thot egyiptomi formája, az igazságot jelképező Maát-talapzaton kuporgó íbiszmadár szobra látható, előtte áldozati ételekkel teli kosár. A kultuszszobrot a valóságban minden bizonnyal nem a kis szentély bejáratának síkjában, hanem arra merőlegesen helyezték el, hogy szembenézetből mintegy kitekintsen a fülkéből, a sztélén viszont a legjellemzőbb felületeket hangsúlyozó egyiptomi ábrázolási törvényeknek megfelelően oldalnézetből mintázták meg. Az íbiszszobrocska alatt görög felirat olvasható: EPMHC, azaz Hermés isten neve. A kis tárgyon azonban nem ez az egyetlen felirat: az emelvényen kuporgó íbisz ábrázolása nem csupán képként, hanem hieroglif szövegként is felfogható. A hieroglif írás egy- vagy többhangzós jegyeket felsorakoztató mássalhangzós írás volt, amelynek képszerű megformálása a rébuszírás alkalmazását - egyfajta képrejtvény elkészítését - is lehetővé tette. A talapzat olvasata maát, ezen nyugszik (hotep her) az íbiszmadár, egyiptomiul Dzsehuti, azaz Thot. A kis kompozíció az istenség egyik régi titulusát rejti: Dzsehuti hotep her Maát - "Thot, aki megnyugvást lel a Maátban". A cím az isten és az igazság szoros kapcsolatára, Thotnak a helyes világrend biztosításában betöltött szerepére utal. A dombormű így mind az egyiptomi, mind a görög vallás, illetve művészet felől értelmezhető volt: mindkét kultúrkör ikonográfiai elemeiből válogatott, s míg a görög felirat Hermésként, az íbisz és a rébuszként elrejtett jelző Thotként azonosította az ábrázolt istent. Az egyiptomiak számára természetes volt, hogy az istenség képmása mellett a nevét is feltüntessék; a felirat a görögök szemében is megerősítette Hermés és az íbiszformájú istenalak azonosságát. Ezt a kettősséget gyakorlati szükségszerűségek is indokolhatták.
A kései császárkorban, amikor a dombormű készült, már csupán az egyiptomi papok szűk köre ismerte a hieroglif írást, s az egyiptomiak többsége - egészen a kopt nyelv Kr. u. 3. századi elterjedéséig - görögül írt. A dombormű készítője talán egyszerűen Thot egyik évezredek óta ismert ábrázolási formáját vette alapul (akár anélkül, hogy a jelentésével pontosan tisztában lett volna), az isten nevét pedig az egyetlen lehetséges módon: görögül írta a kompozíció alá. Ami végül megszületett - akár a hieroglif írásban és az egyiptomi teológiában jártas pap tudatos koncepciója volt, akár az egyszeri hívő hagyományos elemekből összeállított alkotása - a két isten egymás melletti, egymást kiegészítő megszólítását tette lehetővé: a görögre fordított név mellett - elrejtve, de mégis láthatóan - az egyiptomi forma megőrzését.
A császárkori Egyiptomban éppen ez a sokszínűség, az istenek minél több néven és módon való megszólítása garantálta megidézésük hatásosságát: erről tanúskodnak az egyiptomi görög varázspapiruszok, amelyek olykor elő is írták az ábrázolás kettősségét. Egy gazdagságért, szépségért és mindenféle földi jókért Herméshez fohászkodó ima sikerét például azzal lehetett biztosítani, ha a hívő az isten titkos nevét papiruszdarabra írta, majd azt a Hermés szárnyas kalapját viselő páviánszobor testébe rejtette, s előtte áldozatot mutatott be. A terrakotta istenábrázolások, amelyeket háziszentélyekben, vagy fogadalmi ajándékként a templomokban helyeztek el, minden bizonnyal szintén az istenség megszólítását, a hozzá intézett ima közvetítését szolgálták, mint ahogyan ez lehetett a célja a szentélyfülkében elhelyezett íbiszképmás domborműves ábrázolásának is.

Endreffy Kata