Kislány sírszobra
Az évszak műtárgya - 2014. tél


A kislányt ábrázoló római márványszobrot Paul Arndt gyűjteményének részeként vásárolta meg 1908-ban a Szépművészeti Múzeum. Pontos lelőhelye nem ismert, állítólag Rómából származik.
A kislány vékony anyagú, a csípőjén övvel megkötött ruhát (chitón) visel, amely elöl látni engedi a test körvonalait, hátul pedig zárt tömeget alkot. A lány testsúlyával a bal lábára nehezedik, a jobbat kissé előre nyújtja. Bal karjával a lecsúszó, a bal vállát fedetlenül hagyó ruháját igyekszik megtartani. A váll helyzete alapján jobb karját felemelhette; a kezében valószínűleg valamilyen tárgyat, talán játékot tartott. A szobron több helyütt újkori restaurálás nyomai láthatók: a térdnél lévő sérülést beékelt márvány kiegészítéssel javították ki. A nyak, a jobb váll, a jobb lábfej, a bal mutatóujj és kisujj eredeti törésfelületét illesztési felületekké faragták át. Ezek és a többhelyütt látható furatok további, mára elveszett kiegészítésekre utalnak.

A szobor - a legtöbb római gyermekábrázoláshoz hasonlóan - nem pillanatfelvétel, hanem művészi konstrukció. Ezért a kislány életkorának pontos meghatározása nem lehetséges. Az mégis jól látszik, hogy a lány a serdülőkor előtt áll: a kövérkés, telt combok és a kidomborodó has a kisgyerekek megjelenítésének szokásos eszközei, míg a bimbózó mellek a nemi érés korai állapotára utalnak.
A test formáit inkább felfedő, mintsem eltakaró vékony ruha, a vállról lecsúszó és azt fedetlenül hagyó chitón a görög művészeti hagyományban a Kr. e. 5. század végétől Aphrodité, a szerelem istennőjének egyik jellemző ikonográfiai megjelenítéseként ismert. Ez a szobortípus a római portrészobrászatban - egyéni arcvonásokkal párosítva - gyakran szolgált az ábrázolt nő vagy lány Venussal való azonosítására. Emellett a csípőn megkötött öv, amely Aphrodité és más istennők ábrázolásairól ismert, arra utalhat, hogy az ókori szemlélő a szobrot egy nympha ábrázolásaként is értelmezhette. Az általában vízi istennőkre vonatkozó nymphé megnevezés ugyanis a görög nyelvben a házasság előtt álló (az ókorban 14 év körüli) lányok megjelölésére is szolgált.

A gyermektest és a Venus, illetve egy nympha ábrázolására utaló vonások együttes jelenléte a budapesti szobrot a római művészetben gyakori, az elhunytat valamely isten vonásaival megjelenítő ábrázolásmód (consecratio in formam deorum) példái közé sorolja. Eredetileg portré tartozhatott hozzá, egy egykor élt lány emlékének megörökítésére. Minden ikonográfiai részlet arra utal, hogy a szobor egy házasság előtt elhunyt lány, nymphé ábrázolásának tekinthető, akinek a portréját a család temetkezési kontextusban (például mauzóleumban vagy sírkertben) állította fel. Az elnagyoltan megmunkált hátoldal tanúsága szerint a szobor feltehetően fülkében állt.

A consecratio in formam deorum ábrázolásmód főleg a Kr. u. 1. és 3. század közötti időszakra jellemző; a legtöbb ide sorolható képmás az Antoninus-korban készült (140?190), amikor a magánemberek mitológiai formában történő megjelenítése a legnagyobb népszerűségnek örvendett. A körplasztika mellett építészeti kontextusokban, például mauzóleumokban elhelyezett reliefeken, valamint sírdomborműveken és szarkofágokon is megjelenik.
A szobor keltezésére csupán kevés támpont kínálkozik. A ruha faragása, az éles szélek és a fény-árnyék hatást keltő hosszú, mély vésetek a ruharedőkön, ezen kívül a test puha formái és a bőr fényesre csiszolt felülete mind az Antoninus-kor jellegzetes stílusjellemzői. A profilált szobortalapzat formája - amely a főnézetben a jobb lábnál éles szögben megtörik - szintén jól ismert a Kr. u. 130 és 160 közötti évtizedekben készült szobrokról. A lányszobor így a Kr. u. 2. század második negyedére keltezhető.
Már görög uralkodók is ábrázoltatták magukat valamely hérós vagy isten képében, így a római művészetben az isteni formát öltő emberábrázolás nem volt új jelenség, amikor a római császári udvar tagjainak szobrai megjelentek nyilvános helyeken. Különösen az Antoninus-korban volt kedvelt, hogy a császárokat Mars, a császárnékat pedig Venus alakjában ábrázolták. De már az első császár, Augustus kora óta szokás volt, hogy a dinasztiához tartozó gyermekek portréinak elkészítéséhez mitológiai hősöket vagy isteneket ábrázoló, idealizáló görög szobortípusokat használjanak fel.
Ezek a szobrok közvetlenül a trónutódlásra, az állam biztonságára vonatkozó propaganda részei voltak, közvetve pedig hozzájárultak az istenek, hérósok módjára ábrázolt gyermekportrék iránti kereslet növekedéséhez. Az "egyszerű" családok szokásos indoka azonban az ilyesfajta szobrok elkészíttetéséhez a gyermekek korai halála volt.

A budapesti darabhoz hasonló, valamely isten alakjának felhasználásával készült portrészobrok esetében, amelyet feltehetően a szülők állítottak emlékül korán elhunyt gyermeküknek, a mitológiai példa az ábrázolt jó tulajdonságainak, erényeinek megörökítésére irányult. A kisfiúknál a kis Cupido, vagy a már gyermekkorában hőstetteket végrehajtó Hercules tartozott a legnépszerűbb istenek közé. A lányok esetében Diana, a házasulandó lányok védelmezője volt népszerű a megrendelők körében: a szűz istennő szokásos attribútumai - íj, tegez, vadászruha - jelzik az azonosítást. A női szépség mintaképeként Aphrodité is kedvelt volt: több olyan felirat is ismert a 2. század második feléből, amely hajadon lányoknak állít emléket, és az ábrázoltat mégis Venus istennővel azonosítja. Így például Gallia Agrippiane sírfelirata a bagolyszemű Venust (Glaucopis Venus) említi, egy másik pedig Virgo Venus Iulia Orfitaként nevezi meg az elhunytat. A szerelem istennőjével történő azonosítás a nymphé-fogalomhoz hasonlóan a korán meghalt kislány által el nem ért, egy nő életének a beteljesülését jelentő házasság megjelenítésére irányul. A feliratokon ugyanakkor a bagolyszemű (glaucopis) Pallas Athénére tett utalás, valamint a szerelem istennőjének szűzként (virgo) való megnevezése mindkét esetben a megfeleltetés erotikus aspektusának csökkentésére szolgált. Hasonlóképpen a kislányszobor esetében a gyermektest és az átlátszó ruha együttes jelenléte nem kelt ellentmondást; éppen ez a kettősség teszi a szobrot az idő előtt bekövetkezett halál, a mors immatura alkalmas kifejezőjévé: a szobor egyszerre kötődik a gyermeki szférához, és utal a kislány által betöltendő, de az életben el nem ért szerepre.

Lakatos Szilvia


A szobor restaurálását a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Nemzeti Bank támogatta.

A leporelló megjelenését a Bencsik Alkotóközösség Művészeti Kft. tette lehetővé.